Nos, heló heló!
Nos én lennék Bogi ^^. Gondoltam én is bemutatkozom, mert én mint admin, még a saját fejezetem is képtelen voltam kirakni, így nem csodálnám, ha a létezésemről sem tudnátok -.-".
Nos tehát, íme a következő fejezet! Jó olvasást! ^^
5.
fejezet
Álltam
a szoba közepén és éppen az előttem álló lány vonásait vizslattam. Hosszú
szőke haj, amikben a tincsek önálló életre keltek, sötétkék szemek, amikkel
néha ölni is tudnék. Életemben sokszor dicsérték meg a külsőm, de ahogy a
tükörbe néztem semmi különlegeset nem véltem felfedezni magamon.
-Tammy!
Hol vagy?- hallottam meg egy dühöd hangot, egy ajtócsapás után.
-Igen?-
simítottam bele az arany tincsembe, mert már éppen indulásban voltam Tiához,
hogy elkezdjük megszervezni a bált, a falu századik évfordulójára. Minden évben
mi csináljuk, és nagyon imádom! Nincs ahhoz fogható! Habár most, hogy nem
sokára Londonba kell indulnunk, nagy sietségben kell megoldanunk mindent.
-Hol
a fenében vagy?- zengette be s hangja az egész házat.
-Itt
vagyok apa!
-Baj
van!- járkált fel-alá idegesen. A terv megváltozott, segítened kell!
-Mi?
Miért? A vöröske csinált valamit? – kentem volna egyből a nagyszájúra.
-Nem,
dehogy. – legyintett, de még mindig kint ült az arcán az idegesség.
A
vámpírok nem úgy reagáltak, ahogy hittem, megőrültek ugyan, de van más is…
minél előbb Londonba kell menned… ők… neked el kell most menned…Lon….- és ennyi
volt, nem tudta befejezni a mondatát, mert összerogyott a lába és a földre
kényszerült. Rögtön lehajoltam hozzá, megnéztem a pulzusát, nagyon gyenge volt,
de még élt.
-Apa,
apa! Ne!
-Tammy!
Mit csinálsz?- jött ét Tia, mert már ránézve az órára egy félórás késésben
voltam. - Mi történt?- rogyott oda mellém.
-Nem
tudom, csak hazajött hadovált nekem valamit Londonról és aztán összeesett. -
vettem szaporán a levegőt, mert már képtelene voltam nyugodt maradni.
-Jól
van, nyugodj meg, Tammy! Minden rendben lesz csak… csak hívjuk fel… Torrie-t. Ő
majd tudni fogja, hogy mit csináljunk!
-Nem!
Megőröltél? Mégis miért pont őt? Nem találkoztam még nála idegesítőbb
személlyel…- akadtam ki, már csak nem sírva fakadtam.
-Lehet,
de ő tudni fogja, mit kell tennünk, de Tammy…most nem szerveztetünk bált,
nagyon úgy tűnik, hogy Londonnak szüksége van ránk. – simogatott meg.
-Rendben,
igazad van. - szomorodtam el, mert már nagyon régóta vártam ezt az eseményt.
-Gyere,
rakjuk fel a kanapéra apudat!- legyintett rám mikor már tejesen elvesztem a
gondolataim között.
-Persze,
persze, bocsi…
Tia
elővette a telefont és beszélt Torrie-val, ez alatt én a sarokban pufogtam,
mert nem akartam találkozni vele. De ami még jobban aggasztott, hogy mi
történhetett apával, ki tehette ezt vele és miért? Sok ellensége volt, de
mindig megvédte magát, jobban tudott vigyázni magára, mint eddig bárki, akit
ismerek.
Elmélyedtem
a gondolataimban és mire feleszméltem a drága Torrie megint nálunk rontotta a
levegőt.
-Szia,
szöszikém!- vett fel egy önelégült mosolyt.
-Torrie…
-Nos,
Tia, mi volt az, ami miatt ilyen gyorsan ide kellett sietnem?- fordult fel, az
előbbi gorombaság nyoma nélkül.
-Tammy
apja…- mutatott a másik szobára, ahol biztonságos helyre helyeztük apát.
Miután
mindenről beszámoltunk Torrie-nak, vagyis inkább Tia beszámolt én pedig ez idő
alatt próbáltam minél több sértést a vöröske fejéhez vágni.
-Lányok,
nem fogok hazudni, nagy a baj! Legalábbis sejtem…- nézett ránk ujjat tördelve.
– Apádnak igaza volt, minél előbb Londonba kell mennünk.
-De…
de- próbálkoztam, de tudtam, hogy szemernyi esélyem sincs arra, hogy maradásra
bírjak mindenkit.
-Nem
Tammy, hallgass rám ezúttal az úton odafelé mindent elmondok, amit tudnotok
kell, addig pedig csak pakoljatok össze, mert megyünk!- csapta össze a kezét és
kisétált a szobából.
-Akkor
London…
Ennyi,
remélem tetszett!^^
Bye:
Bogi
