1.fejezet
„A
semmi közepén, egy egészen elhagyatott környék központjában, volt egy ház, ami
sok embernek ugyan nem számított, de nekem az otthont, a védelmet, a menedéket
jelentette.
Egy
kis ház volt, nem volt benne sok hely, de sok dolog helyszíneként szolgált.
Innen
indultam, de már akkor is tudtam, hogy én nagyobb dolgokra vagyok hivatott…”
***
Lángok
csaptak fel egy kastély mellék épületében ezzel is emelve a feszültséget a
harcoló felek között. A tűz egyre erősödött már az élettelenül fekvő tetemekre
is átterjedt. De az igazat megvallva ez egyik csoportot sem zavarta. Az
egyetlen baj ezzel az volt, hogy így az a kicsinyke esélyegyenlőség is, ami
volt, eltűnt. A nyerésre álló csoport tagjai mohó vágyakozással tekintettek a
tehetetlen ellenfeleikre. Éheztek. A vérüket akarták.
-
Tammy, mögötted!
– kiáltotta el magát egy aranybarna hajú lány, a sötét szeme barnán csillogott az
aggódástól. Vékony, kis kezével megpróbálta megakadályozni, hogy bármi baja
essen az előtte álló barátnőjének.
Az említett
erre megfordult és azzal a lendülettel leszúrta támadóját, az pedig holtan
terült el a földön. Testéből pedig egy hatalmas
karó állt ki.
-
Rohadt vérszívó
dögök! – káromkodta el magát Tammy, majd mosolyogva fordult felé. – Köszi, Tia!
-
Ha tűz nem csitul,
kénytelenek leszünk visszavonulni – jegyezte meg enyhén bajjósló hanggal egy
vámpírvadász, a mellette álló, hosszú szőke hajú, kékeszöld szemű, még mindig
mosolygó lánynak, annak a bizonyos Tammy-nak.
-
Ne aggódj, apám
azt mondta, hogy már jön az erősítés –nyugtatta meg Tammy
- Amennyiben
nem ette meg őket egy csapat pióca… - fejezte be a mondatát Tia.
Majd mikor már azon voltak, hogy az senki sem jön,
meghallottak egy cinikus női hangot, nem is olyan messziről:
-
Idióták!-
kiáltotta el magát az újonnan jött. – Vagy hat darab vérszopót sem tudnak
elintézni?!
-Te mégis ki a fene vagy? – nézett rá mindenki.
- Nem látszik? Egy magányos vámpírvadász, aki épp most
menti meg a seggeteket. Amúgy meg nem akarom megzavarni a bájcsevejt, de
társaságunk van – mutatott unottan a vámpírokra. Mindenki abba az irányba
nézett, de ők már nem annyira érzelemmentesen. - Öhm, valaki, szenteltvizet
vagy ilyesmit hozhatna…
Erre a kijelentésre nem csak a vadászok, hanem a
vámpírok is – helyzethez képest teleljen ellentétes módon - felnevettek.
-
Te teljesen
megbolondultál? Mégis ki kergette ide ezt a vörös ciklont?- nézett rá lenézően,
egy csipetnyi tisztelet nélkül Tammy.
-
Ciklon? Azt a
szőkékre mondják… elvből tudnod kellene, édes!
-
Vigyétek innen
ezt az idegesítő nőt, mielőtt fogom, és én magam döfök egy karót abba nagy
szívébe.
-
Igen én is tudom,
hogy nagy a szívem, elvégre azért mentelek meg titeket szöszi. Ezt a szőkét!-
mutatott körbe színpadiasan.
-
Na, jó, elég
legyen ebből, nem én vagyok a szőke, te hordasz itt össze mindent a szenteltvízről,
ami mellesleg úgy sem fog működni.
-
Amatőrök.
Fogadjunk, szöszi?- fordult felé kihívóan.
-
Gyerünk, vöröske,
már alig várjuk, hogy lássuk!
-
Zöldfülűek. –
indult a vámpírok felé, akik még mindig lesajnálóan néztek vörös hajú lányra.
Elővett egy kisebb kannát és ráöntötte az előtte nevetőre. A vámpír arcáról abban
a pillanatban eltűnt minden nemű jókedv és üvöltve hullott a földre, mire a nő
a kanna egész tartalmát rálocsolta. A folyadék lassan marni kezdte, és a
következő másodpercben már csak a húsa látszott, végül nem maradt belőle más,
csak a csontjai. A vörös pedig diadal ittasan lépett a maradványira és fordult
a döbbent emberek felé – Nyertem szöszi.
A társaság csak némán lesett rá, válasz helyett.
- Te kis… -
ugrott neki egy vámpír, de a vörös odébb lépett és elkapta annak a nyakát.
- Most mond meg! Még szóra sem méltatnak. Mi a
véleményed erről? –fordította szórakozottan fejét a vámpír felé a vöröske. –
Igazad van. Van neked ettől jobb dolgod is! – döfött a szívébe egy karót, majd
odébb dobta. Majd a vámpír élettelenül hullott a földre.
A többség még mindig némán nézte a bátor vöröskét, aki
csak színpadiasan leporolta a kezét és zsebre vágta a karót. – Kész, jöhet a
következő!
-Ez működött. - nézett maga elé Tammy. Ez működött…-
mormolta még mindig maga elé.
- Naná, hogy működött, szőkeség. – bólogatott a vörös,
kinek nevét még mindig homály fedte.
-Mégis ki a fene vagy te?- nézett rá mindenki, egyedül
csak Tammy csinált, úgy, mint akit nem érdekel.
-Torrie Hunter, nagyon örvendek.
-Szia! Én Tia vagyok! – mutatkozott be kedvesen. –Ők
itt Tammy és Kol. - mutatott körbe.
-Most nincs idő a bájolgásra, gyerünk be! – mutatott
Tammy az ajtóra, amitől már csak alig pár méterre volt. – Meg kell ölnünk egy
ezer éves vámpírt!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése